BEMUTATKOZÁS


Egyesületünk 2005 óta működik. Az alapító „úton-járok”, akik közül többen már a 1990-es években, valamint a 2000 évek elején a Camino ösvényeit jártuk, azt a víziót követve hoztuk létre az egyesületet, hogy felkutassunk módszereket, amik elősegítik egy egészségesebb társadalmi, szellemi környezet létrejöttét.


Minden módszer annyit ér, amennyit meg tudunk valósítani belőle. Ennek szellemében aktívan vetettük bele magunkat a megvalósításba.


1. A „Camino eszme”


A „Camino eszme” megadta számunkra az egyik vezérfonalat, a tudatos, fenntartható úton-járást. Az eszme, ami évezredek óta segíti a keresőket, valamint a belső változást. Kezdetben az út népszerűsítésével foglalkoztunk, majd mivel sorra jöttek létre ebből a célból civil szerveződések, mi inkább abba az irányba fordultunk, hogy hogyan lehet jól alkalmazni a zarándoklatot, mint kereső, terápiás eszközt.


Létrehoztunk egy módszert, a „Dinamikus Döntéstúrákat”, ami ötvözi a strukturált változás kezelő módszereket, a zarándoklatok fizikai, szellemi, lelki megéléseivel.


A szervezett, vagy egyéni útjainkon a belső változások támogatása lett a fő célunk.


Az elsők között kezdtünk foglalkozni kalandtúrák szervezésével. A „kaland”, mint belső gyógyító erő, a félelmek leküzdésére, az álmok, célok megvalósulására. Tevékenységeinkben nagy hangsúlyt fektetünk a nonprofit működési modellre.


Kalandjaink során tagjaink, barátaink többszőr jártak az Indiai Ladakhban a Kőrösi Csoma Sándor emlékprogramban Kb: 120 km a Himalája hegyeiben. Kerékpárral a Selyemúton (Peking- Budapest)


Kaukázusban, Szentföldön, Krímben, Csernobilben (amikor még senki nem járt oda).


Olyan különleges kalandozók vannak köztünk, mint Szántó Gergely, aki Afganisztánon át Irakig mindenfelé ment gyalogos, kerékpáros és motorkerékpáros utakon, egyik fő túravezetőnk.


Szentes Ferenc a kilencvenes évek Caminósa, a mesterzarándok program vezetője és a dinamikus döntéstúrák kidolgozója, Kónya Tamás sokszoros gyalogos és kerékpáros zarándok, utazó, Ásványi Béla a máriazelli Kalandos Zarándok program egyik megálmodója, kerékpáros utazó. Demény Ferenc Ázsia utazó és még sokan mások, mind olyanok, akik elkötelezett útonjárók.


2. Az ifjúság szolgálatában.


A világra való hatásunk nem lenne teljes, ha a fő figyelmünket mindvégig nem a fiatalokon és a gyerekeken tartanánk. A legfontosabb programjaink őket érintik.


A komplex fejlesztő és szemléletformáló táborok és képzések azt a célt szolgálják, hogy a felnövekvő


ifjúság képes legyen nyitottan, elegendő énerővel megvalósítani az életútjukat. Elérni az álmukat olyan módon, hogy közben figyelnek arra, milyen hatással vannak a környezetükre, másokra.


Néhány sikeres programunk, amit ezért a célért megvalósítottunk:


Hajóépítő táborokat szerveztünk, ahol hazai és szlovákiai gyerekekkel együtt építettünk teknő-hajót, rönk-tutajt, fa-kenut és halász ladikot.


Dunai vízminőség ellenőrző kenutúrát szerveztünk Bécstől – Vácig.


Minden évben rendszeres kenutúrákat szervezünk a Szigetközben. Már főállású vízitúra szakvezetők kerültek ki a nálunk felnövekedők közül.


Az erdei túlélő, valamint vándor táboraink évek óta sikeresek, valamint a kicsiknek szervezett Börzsönyi mesék és legendák programunk szakmailag a környék leg elismertebbjei közé tartozik.


Ezekben a programokban olyan nagyszerű partnereink vannak, mint a Pisztráng Kőr egyesület a Szigetközben, Az Ipolyerdő Zrt., a Diósjenői Erdei Szabadidőpark, a szintén diósjenői Boróka Ház, a Gödöllői Kutyasport Központ (GKSK), Az Ipolynyéki Polgármesteri Hivatal (Vinica – Szlovákia), nyugateurópai diaszpóra magyar szervezetek, stb…


Marcus Aurelius Római Légiós élménypedagógiai program.


A legnagyobb jelenlegi gyermekprogramunk, a Marcus Aurelius Római Légiós élménypedagógiai program. Elsősorban az iskolai kereteken belül működő táborok és órák, a történelem és ahhoz tartozó összefüggések megértését támogató, tevékenységekre, élményekre alapozó módszer.


Több település iskolái jönnek hozzánk kihelyezett tanórákra, osztálykirándulásokra.


A megszokott tananyagon kívül, nálunk foglalkoznak a római harcászat gyakorlati elemeivel, taktikával, egykori étkezéssel, Pilnius gyógynövény gyógyítási hagyatékával, művészetekkel.


Évente több száz gyermek ismerkedik nálunk az egykor itt élő népekkel.


Egyesületünknek vannak tagjai, támogatói, önkéntesei, és vannak a lovagok.


a táborról


3. A Lovagrend


Az egyesület részét képezi a Kardos Szent Jakab Lovagrend.


„Légy bátor és erényes, hogy szeressen az isten”


Azok a legeltökéltebb tagjaink és önkénteseink alapították meg, akiknek az elköteleződése az ügyünkhöz, a leg határozottabb. Az alapító Lovagjaink többsége ténylegesen is szolgál, vagy szolgált fegyveres erőnél vagy testületnél. A Camino eszme elkötelezett hívei, akarnak és tesznek a céljaink eléréséért.


Lovagjaink működtetik a Marcus Aurelius programot, a mesterzarándok programot, a családi mentorprogramot, rászoruló gyerekek részére.


Fontos számunkra, hogy segítsük azt az utat, ahogyan belül megtalálja magában a hitet, függetlenül attól, hogy tartozik-e valamely egyházhoz. a küldetésünkben nem halászok, pásztorok, hanem szerény gyertyagyújtók vagyunk. Erre a küldetésünkre dr Beer Miklós püspök atyától kaptunk támogató levelet.


A Lovagrend Díszkeresztje


Fontos cél számunkra, hogy segítsük azoknak az embereknek a társadalmi elismerését, akik hosszú időn át, sokat és önzetlenül tesznek embertársaikért, valamint a „camino eszméért”. Példaként szeretnénk állítani mások elé őket, ezért létrehoztuk ezt a kitüntetést és címet.


Évente átadjuk azoknak, akiket a leg méltóbbnak tart erre a közösség.


A döntést alapvetően a már díjazottka köre hozza meg arról, kik méltók erre a címre.


Lovagrend Oldala


4. Az egészség tudatosság


A kezdetektől foglalkoztunk az egészség tudatossággal. az első években sok egészségnapi programon vettünk részt. Igyekeztünk minél több egészség megóvó módszert megismertetni másokkal.


Jelenleg a gyerekeknek az erdőn-járáskor hasznos alapvető sebellátásokat, valamint a gyógynövények alkalmazásának lehetőségeit oktatjuk.


A felnőtteknek probléma megoldó módszereket, változás kezelést, valamint együttműködő, erőszakmentes kommunikációt tanítunk.


Művészetek


Jobb agyféltekés festészet, rajzolás, valamint sok népi művészetet oktatunk táborainkban, programjainkon.


A művészeti munkákat Török Anikó festőművész felügyeli.


A Kolibri Stúdiónk (Filmes) tagjai közül többen a "szakmában" tanultak tovább. Többen közülük nagyon komoly szakmai sikereket értek el azóta. A műhely alapítóját, Szentes Richardot a világ legjobb sport dokumentumfilm rendezői között tartják nyilván. (legismertebb munkálya: Oceans Seven az észeki pokol c. film)


Tevékenységeink összetettek, azt a szemléletünket tükrözi, hogy csak komplex tevékenységekkel lehet valódi hatást elérni.


Mindezt úgy sikerült megvalósítanunk, hogy költségeinket kevés kivétellel önerőből, illetve egyéni és céges támogatásokból tudtuk megoldani.


Olyan támogató cégek, mint az Ipolyerdő Zrt., Aqua fordító iroda, Sárgafogó barkácsbolt, ARDO, Solarbroker, Ahura bt., és még sorolhatnánk. Nélkülük nehezebb lenne a munkánk.